Az elmúlt három nap összecsapásaiban a legfrissebb - hétfő reggeli adatok - szerint 35 ember, köztük egy katona halt meg, és 244-en megsebesültek. A hadsereg szemmel láthatóan azt a taktikát követi, hogy kifárassza a magukat elbarikádozó vörösingeseket, akik viszont ádázul védelmezik állásaikat, és városi gerillaharceszközöket - Molotov-koktélokat, gyújtóbombákat, utcaköveket, égő gumiabroncsokat - vetnek be az éleslőszerrel is támadó katonák ellen.

Hétfőn belehalt sebesülésébe a thaiföldi vörösinges tüntetőkhöz átállt Kattija Szavaszdipol tábornok, akit négy napja fejen talált egy lövés. A hadseregbeli beosztásából januárban felfüggesztett 58 éves vezérőrnagy a kormányellenes tüntetők biztonsági műveleteit irányította Bangkokban, a tüntetők által második hónapja megszállva tartott belvárosi negyedben.
Akkor érte a lövés, amikor csütörtökön a tüntetők gyűrűjében a sajtónak nyilatkozott. A mentők válságos állapotban vitték kórházba. A vörösingesek egyik tanácsadója szerint egy orvlövész lőtte le, a hatóságok ugyanakkor cáfolták, hogy közük lenne a merénylethez.

Kattija Szavaszdipol tábornok
MTI/AP
A tábornok nagy népszerűségnek örvendett a tüntetők között, úgy ismerték őt mint az általuk dicsőített, 2006-ban puccsal eltávolított Thakszin Sinavatra kormányfő rendíthetetlen hívét. A hatalmon lévő, Abbhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök vezette kabinet ezzel szemben árulónak tekintette Kattiját, s azzal vádolta a tábornokot, hogy ő állt az elmúlt hetekben a thaiföldi fővárosban elkövetett több tucat kézigránátos támadás mögött.