Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Európai Unió katasztrófavédelmi gépezetének beindítását kérte Lengyelország szerdán az országot sújtó árvíz miatt, és több EU-tagállam máris a segítségére sietett - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője.
Sürgős uniós segítségért akkor lehet folyamodni, ha az érintett tagország arra számít, hogy helyi lehetőségei nem elegendőek a katasztrófahelyzet elkerülésére - emlékeztetett Ferran Tarradellas, a válságkezelésért is felelős bolgár biztos, Krisztalina Georgijeva szóvivője.
Lengyelország elsősorban nagy kapacitású szivattyúkat kért a tagállamoktól, és Franciaország, valamint Németország azonnal kedvezően reagált a kérésre - közölte. Berlin 5, Párizs 8 szivattyút indított Lengyelországba. A szóvivő hozzátette, hogy várakozásaik szerint több más uniós tagállam is tesz hasonló felajánlásokat. Varsó kérése fizikai segítségre, a szivattyúzást segítő polgári védelmi csoportok küldésére is kiterjedt.
Az EU az évtized elején hozta létre katasztrófavédelmi mechanizmusát, amelyben a huszonhét tagállam mellett Horvátország, Izland, Norvégia és Liechtenstein is részt vesz. A gépezet előnye a gyorsaság mellett az, hogy a lehető legjobb koordinációt biztosítja a válság elhárításában részt vevő csoportok között. Az uniós mechanizmust EU-n kívüli katasztrófáknál is igénybe vehetik. Legutóbb Haiti és Chile javára aktiválták az ottani földrengések miatt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.