szerző:
MTI

A thaiföldi hatóságok négy nappal meghosszabbították a kedden lejárt éjszakai kijárási tilalmat, egy helyi bíróság pedig azt jelentette be, hogy elfogatóparancsot adott ki az emigrációban élő volt kormányfő, Thakszin Sinavatra ellen terrorizmus vádjával.

Bangkokra és a 23 tartományra vonatkozóan a múlt héten vezették be az intézkedést a hadsereg és a vörösinges ellenzéki tüntetők véres összecsapásai miatt. Az új intézkedés szerint a kijárási tilalom időtartama egy órával csökkent, már csak éjféltől hajnali 4 óráig tart. Hétfőn a fővárosban már visszatért az élet a normális kerékvágásba, a barikádokat elbontották, ismét megnyitottak a bankok és az iskolák, újra beindult a tőzsde. A tüntetések március eleji kezdete és a vörös ingesek táborhelyének múlt heti felszámolása között eltelt feszült időszakban legkevesebb 88 ember meghalt és mintegy 1900-an megsebesültek az erőszakos összetűzésekben.

A 2006-ban katonai puccsal megbuktatott Thakszin Sinavatra miniszterelnököt azzal vádolják, hogy ő szította külföldről a zavargásokat. Az ellene elfogatási parancsot kiadó bíróság egyik tisztségviselője közölte, hogy elegendő bizonyítékuk van Thakszin bujtogató tevékenységére. Thakszin tagadja a vádakat. Röviddel azután, hogy a bíróság bejelentette döntését, a volt kormányfő ügyvédje, Robert Amsterdam Londonban úgy fogalmazott, hogy a bangkoki kormány "tévútra vitte az igazságszolgáltatást egy olyan váddal, amely megsérti a logikát, a törvényt, és szétfoszlatja a megbékélés minden reményét". Maga Thakszin pedig közleményben azzal vádolta meg a thaiföldi hatóságokat, hogy megsértették az ellenzékiek emberi jogait, amikor szerdán elűzték őket Bangkok belvárosából. A halálesetekért a kormány a felelős - szögezte le.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Véres harcok Bangkokban, meghalt a vörösingesek tábornoka - fotók

Hétfőre virradóra tovább folytatódtak az összecsapások az ellenzékiek Bangkok központjában létesített tábora környékén. A vörösingesek vasárnap ismét tárgyalást ajánlottak a kormánynak, utóbbi azonban leszögezte, hogy nem enged a város központját megszállva tartók követeléseinek, és elvetette a vörösingeseknek azt a feltételét is, hogy az ENSZ közvetítsen a felek között.

MTI / hvg.hu Világ

Meghosszabbították a kijárási tilalmat Bangkokban

A thaiföldi hadsereg egy nappal a kormányellenes tüntetők táborhelyének felszámolása után ellenőrzése alá vonta Bangkok egész központját. A szerda este életbe lépett kijárási tilalmat a következő három éjszakára is kiterjesztették.

Banksy meglepett egy hajléktalant egy graffitivel – videó

Banksy meglepett egy hajléktalant egy graffitivel – videó

Évek óta működnie kellene, de még nem indult be a felpéci erőmű

Évek óta működnie kellene, de még nem indult be a felpéci erőmű

A klímaváltozást semmibe vevő politikusokat kritizálja a Matolcsy vezette jegybank

A klímaváltozást semmibe vevő politikusokat kritizálja a Matolcsy vezette jegybank

GDPR: 87 millió forint bírságot szabtak ki az idén

GDPR: 87 millió forint bírságot szabtak ki az idén

80 éves bőr: csak néhány darab készült ebből a különleges Apple Watch-szíjból

80 éves bőr: csak néhány darab készült ebből a különleges Apple Watch-szíjból

Csak fideszes tagjai lettek a Médiatanácsnak

Csak fideszes tagjai lettek a Médiatanácsnak