Vitára szólítja fel Iránt az Európai Unió

A nukleáris témáról folytatandó vitára szólította fel Iránt Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Szaíd Dzsalili iráni főtárgyalóhoz intézett levelében.

  • MTI MTI
Vitára szólítja fel Iránt az Európai Unió

Ashton ezt hétfőn közölte Luxembourgban, ahol a nap folyamán tanácskozást tartanak az EU-országok külügyminiszterei. Az egyik napirendi pontként megvitatják azt az új helyzetet, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsában született, Irán elleni újabb szankciós intézkedéssel előállt, és megvitatják, hogy milyen saját szankciós lépéseket indokolt tennie magának az uniónak. 

A főképviselő úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy szerinte fenn kell tartani a "kettős megközelítés" politikáját Teheránnal szemben. E politika értelmében a nemzetközi közösség átfogó együttműködést ígér Iránnak arra az esetre, ha az hajlandó nemzetközi ellenőrzés alá helyezni nukleáris programját, a Teherán által békés célúnak mondott urándúsítást. A tárgyalások folyamatos szorgalmazása mellett azonban a nemzetközi közösség szankciós nyomást is kíván gyakorolni Iránra. 

Ashton a külügyminiszteri tanácskozás megkezdése előtt beszámolt arról is, hogy megvitatják, miként szüntethető meg a Gázai-övezet izraeli blokádja. Az unió szeretné ösztönözni és támogatni ezt a lépést, és szó van EU-megbízottak esetleges helyszínre küldéséről is. A miniszterek előtt fekvő állásfoglalás-tervezet "elfogadhatatlannak és kontraproduktívnak" minősíti Izrael magatartását. 

Az EU főképviselője nagyon veszélyesnek nevezte a kirgizisztáni helyzetet, és hangsúlyozta, hogy mielőbb helyre kell állítani a rendet a közép-ázsiai országban, ahol kiújultak a fegyveres összecsapások. Ashton hamarosan a helyszínre küldi megbízottját, Pierre Morelt, aki felméri, milyen segítséget nyújthat az unió a helyzet rendezéséhez.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.