Elvesztette Twitter-szüzességét az orosz elnök

Oroszország képes lesz a csúcstechnológián alapuló gazdaság meghonosítására - mondta Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki USA-beli látogatásának szerdai napját a kaliforniai Szilícium-völgyben töltötte. Az orosz államfő a Twitter közösségi portál székhelyén bejegyezte első tweetjét, vagyis üzenetét, amelyben jelezte, hogy a portálon van.

  • MTI MTI
Elvesztette Twitter-szüzességét az orosz elnök

Medvegyev elnökségének egyik prioritása, hogy Oroszországban is kiépüljön az a korszerű csúcstechnológiai hálózat, amely a San Francisco környékén lévő Szilícium-völgyben már megvalósult. Az elnök kedden kezdte meg látogatását, amelynek középpontjában a fejlett technológiák és az innováció terén folytatandó orosz-amerikai együttműködés áll. Az elnököt Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó üdvözölte San Franciscóban. Schwarzenegger javasolta Medvegyevnek, hogy állítsanak fel egy közös kereskedelmi bizottságot, amely segíthetné a már amúgy is gyorsan növekvő orosz gazdaság fejlődését. Medvegyev üdvözölte a javaslatot, emlékeztetve arra, hogy Kalifornia gazdasági értelemben az egyik legfejlettebb amerikai szövetségi állam. 

Az orosz vezetők közül Medvegyev elsőként látogatott el a Szilícium-völgybe, amelynek mintájára a Moszkva melletti Szkolkovóban szándékoznak létrehozni innovációs központot. Medvegyev az amerikai innovációs és csúcstechnológiai tevékenység vívmányaival óhajt megismerkedni egyesült államokbeli látogatásnak első szakaszában. Az orosz államfő találkozik többek között a Twitter, a Cisco, az Apple vezetőivel és esetleg a Google főnökeivel is: a Google ugyanis részt vesz majd Szkolkovo felügyelő bizottságában. Végül még szerdán felkeresi a Stanford egyetemet, ahol a társadalmi, tudományos és üzleti körök képviselőivel találkozik. Medvegyev csütörtökön tárgyal Barack Obama amerikai elnökkel Washingtonban.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.