Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Moldova felszólította Oroszországot, hogy vonja ki katonáit az ország keleti, szeparatista területéről, ahol majd két évtizede állomásoznak.
Mihai Ghimpu ügyvezető államfő közölte, hogy a csapatoknak "előfeltételek nélkül, sürgősen és ellenőrizhetően" távozniuk kell a Dnyeszter mellékéről. A Dnyeszter menti köztársaságnak nevezett terület oroszajkú lakói a Szovjetunió felbomlása után háborút vívtak az önrendelkezésért, és azóta sem vetik alá magukat a chisinaui kormánynak. Az orosz katonaság kimondatlanul is az ő védelmüket szolgálja.
Először fordult elő, hogy egy moldovai vezető nyíltan felszólította Oroszországot csapatainak kivonására, amelyeket 1991 óta tartózkodnak a területen. Az 1992-es háborúban másfél ezer ember vesztette életét. A szeparatisták célja annak megakadályozása volt, hogy a Moldovai Köztársaság és Románia esetleges egyesülésekor ez a terület is román fennhatóság alá kerüljön. Ghimpu nyilatkozata ahhoz a szerdai fejleményhez kapcsolódik, hogy Franciaország, Németország és Oroszország külügyminiszteri szinten támogatta egy közös, orosz-uniós biztonsági bizottság létrehozását a regionális konfliktusok megoldására. Ezek között első helyen a moldovai kérdést említették.
A javaslat értelmében az EU-orosz Politikai és Biztonsági Bizottság miniszteri szinten fog működni. Brüsszelt Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Moszkvát Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli. Egyik fő célja azoknak az irányelveknek a meghatározása, amelyek segítségével az unió és Oroszország képessé válik a regionális válságok közös kezelésére, beleértve a katonai műveleteket is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.