Az Előre Szerbia párt csakhamar népszerűbb lett a Szerb Radikális Pártnál. Ez igencsak feldühíthette a radikálisok vezérét, aki hágai cellájából többször is hazaüzent, az „árulókat” pedig a hozzá hű politikusok felszólalásai révén a parlamentben is megfenyegette.
Seselj Luka Bojovicsot, a Zoran Gyingyics megölését is végrehajtó, úgynevezett zimonyi klán egyik tagját bízta meg a merénylettel – tudta meg a Blic nemzetbiztonsági forrásokból. A Tomiszlav Nikolics ellen tervezett merénylet mozaik darabjait a szerb titkosszolgálat hétfőn reggel rakta össze, ezt követően, a Blic információi szerint, a maximumra növelték a biztonsági intézkedéseket Nikolics nagygyűlésén, és politikus biztonsága érdekében is további lépéseket tettek. Az eddigi adatok szerint Luka Bojovics már felkészítette embereit a gyilkosságra – írja a Blic.
A lap értesülései szerint a hírszerzés jelenleg is intenzíven kutatja az újabb információkat a tervezett merényletről, de az első feltételezések szerint a gyilkossághoz szükséges körülményeket már megteremtették a bérgyilkosok, akik kész tervekkel, megszervezett menekülési útvonallal és stratégiával, fegyverekkel várták a bevetést. A hatóságok jelenleg azt vizsgálják, miként jutahatott el a kivégzési parancs Hágából ahhoz a bűnözői csoporthoz, amelynek el kellett volna követnie a gyilkosságot – írja a Blic az esetről, amelyről a legtöbb napilap ma beszámolt Szerbiában.