szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Ausztráliában élő, háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly - Charles Zentai - sikeresen fellebbezett a miniszteri döntés ellen, amely alapján kiadható a magyar igazságszolgáltatásnak. A Simon Wiesenthal Központ pénteki közleményében élesen bírálta az ítéletet.

Zentai ügyvédjei azzal érveltek, hogy ügyfelüket egészségi állapota nem teszi alkalmassá a Magyarországra történő utazásra. Néhány órával a bírósági ítélet pénteki meghozatala előtt a 88 éves férfi családja olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint Zentai nemrég agyvérzést kapott, és több bordája eltört - olvasható az ABC News honlapján.

Zentai kiadatását Brendan O'Connor ausztrál belügyminiszter 2009. november 12-én hagyta jóvá, miután az illetékes ausztrál bíróságok megállapították, hogy fennállnak a kiadatás jogi feltételei. Zentai ügyvédei fellebbezést nyújtottak be a szövetségi bírósághoz a miniszteri döntés ellen, arra hivatkozva, hogy az hibás, mert Zentait Magyarországon hivatalosan nem vádolták meg semmivel, csupán ki akarták hallgatni. Ezenkívül a kormány nem vette figyelembe a gyanúsított rossz egészségi állapotát és azt, hogy ausztrál állampolgárként 60 évig példamutató életet élt - érveltek.

AP

A The Australian című lap szerint a perthi szövetségi bíróság pénteken azzal az indokkal adott helyt a fellebbezésnek, hogy a belügyminiszternek módja lett volna másképp is dönteni, de ez ügyben rosszul tájékoztatták. A háborús bűn gyanúja nem indokolja a kiadatás elrendelését - állapította meg Neil McKerracher bíró.

A magyar Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) áprilisban azt közölte, hogy a vádemelés nem feltétele a kiadatási kérelem előterjesztésének: "A magyar-ausztrál kiadatási szerződés 5. cikkének 2. pontja alapján egyértelmű, hogy a kiadatási kérelem előterjesztésének büntetőeljárás lefolytatása céljából akkor van helye, ha a kiadni kért személyt gyanúsítják vagy vádolják bűncselekmény elkövetésével." Az ausztrál jog szerint azonban a kiadni kért személy a belügyminiszter határozatának bírósági felülvizsgálatát is kérheti - tette hozzá akkor az IRM.

A gyanú szerint Zentai 1944 novemberében Budapesten két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, aki belehalt a bántalmazásba. Zentai ártatlannak vallja magát, azt állítja, hogy a kérdéses időpontban nem volt Budapesten. A magyar állam 2005 tavaszán kérte Zentai kiadatását. Ezt követően tartóztatták le Perthben. Az ausztrál igazságszolgáltatás a hosszú eljárás végén helyt adott a magyar kérelemnek, és Zentait tavaly októberben kiadatási őrizetbe helyezték. December közepén azonban egészségi állapota miatt, óvadék ellenében szabadlábra helyezték. 

A pénteki ítélethirdetés után Zentai úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy az öt évig tartó eljárás "pokoljárás" volt az ő és családja számára. Érzéseit leírhatatlannak nevezte. Küzdelme a kiadatás ellen felemésztette minden megtakarítását - mondta.

AP

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ pénteki közleményében élesen bírálta az ítéletet, megállapítva, hogy Ausztrália az egyetlen nyugati demokrácia, amely egyetlen náci háborús bűnös ellen sem folytatott le sikeres eljárást, jóllehet a második világháborút követően több száz náci emigrált az országba. A központ igazgatója, Efraim Zuroff nyilatkozatában megállapítja: "A Zentai-ügy is megmutatja, hogy az ausztrál igazságszolgáltatás képtelen megérteni, mennyire fontos és sürgető a holokauszt bűnével gyanúsítottak bíróság elé állítása." Zuroff felszólítja a magyar és az ausztrál hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a "szerencsétlen döntés" megváltoztatása érdekében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Világ

Charles Zentai fellebbezni fog a kiadatás ellen

Mindenképpen fellebbezést nyújt be az ausztrál belügyminiszter döntése ellen a háborús bűnnel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) - mondta fia pénteken az ABC ausztrál közszolgálati rádiónak.

hvg.hu Világ

Még nem szervezik Zentai hazaszállítását a magyarok

A magyar hatóság még nem szervezi a háborús bűnnel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) hazaszállítását, mivel a kiadatásáról szóló miniszteri döntés ellen még további jogorvoslatnak van helye - mondta el Höltzl Lipót, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) főosztályvezetője.

hvg.hu Világ

Zentait szabadlábra helyezték

Az ausztráliai Perth szövetségi bírósága óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezte szerdán a kiadatási fogságból a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentait (Zentai Károlyt).

MTI Világ

Ausztrál ügyvédje szerint Zentai nem adható ki

A vádemelés nem feltétele a kiadatási kérelem előterjesztésének - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy az Ausztráliában élő, háborús bűncselekménnyel vádolt Charles Zentai - Zentai Károly - ügyvédje a perthi szövetségi bíróságon kedden azt mondta: nem adható ki Magyarországnak ügyfele, mert nem emeltek vádat ellene.