Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ritka fotók jelentek meg szombaton Fidel Castro kubai vezetőről az interneten.
Először két helyi újságíró tett közzé honlapján mobiltelefon kamerájával készített fényképeket. A fotók szerdán készültek, amikor a 83 éves kubai vezető felkereste a havannai nemzeti tudományos kutatóközpontot. Röviddel a felvételek megjelenése után újabb képek láttak napvilágot az eseményről a www.cubadebate.cu állami internetes portálon is. Ezeket a felvételeket már a forradalmi vezető fia, Alex készítette saját apjáról.
A képeken az élemedett korú politikus melegítőt visel, és láthatóan jókedvűen beszélget a kutatóközpont vezetőivel. Az egyik újságíró azt írta blogjában, hogy Fidel Castro sovány ugyan, de jól néz ki, és a kutatóközpont igazgatója szerint szellemileg nagyon friss.
A "lider maximo", aki 49 éven át állt a szigetország élén, négy éve nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Azóta nem látták, hogy egy államtitokként kezelt betegség 2006 júliusában arra kényszerítette, hogy átadja a hatalmat öccsének, Raúlnak. A forradalmi vezetőről utoljára tavaly decemberben tettek közzé fényképeket, az akkori fotók a nicaraguai államelnökség honlapján jelentek meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.