Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Gazdasági gondok továbbra is vannak, de az akut pénzügyi válságnak vége van Magyarországon - mondta Martonyi János a Kurier című osztrák lap szerdai számában megjelent interjúban.
A helyzet nagyon súlyos volt - tette hozzá a külügyminiszter. Megismételte, hogy a 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt nem akarja túllépni a kormány és kiemelte, hogy ennek érdekében született egy gazdasági akcióterv.
A tervezett bankadóról szólva kijelentette: elismeri, hogy annak összege "meglehetősen magas", de ez csak az idei évre vonatkozik, 2011-ben és 2012-ben újratárgyalják. Az elmúlt tizenöt évben "hatalmas nyereségre" tettek szert a bankok Magyarországon, a gyengébb konkurencia, az elégtelen ellenőrzés miatt és azért, mert kevés volt a jól tájékozott ügyfél - tette hozzá.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.