Frank DeSimone elmondta: azt tanácsolta ügyfelének, hogy a bűnvádi eljárás lehetősége miatt egyelőre ne nyilatkozzon az ügyben. Az első tiszt eddig nem tett nyilatkozatot a folyamatban levő szövetségi vizsgálatban az alkotmány ötödik kiegészítésére hivatkozva, amely szerint senkit nem lehet arra kötelezni, hogy önmagára nézve terhelő vallomást tegyen.
Az első tisztet felmentették a szolgálat alól - közölte a héten a jármű tulajdonosa, a K-Sea Transportation. A vállalat közleménye szerint a balesetek kivizsgálásának idejére ez a bevett gyakorlat. Az ügyvéd elmondta, hogy a két fiatal halála miatt "szörnyen érzi magát" az első tiszt, ő is apa. "Ez rémálom mindannyiunk számára, gyerekek haltak meg, nem ez a természet rendje, állandóan rájuk gondolok, és a szülőkre Magyarországon, hogy milyen nehéz nekik" - tette hozzá. A Fox 29 helyi tévécsatorna olyan forrásokat idézett, amelyek szerint az első tisztnek valószínűleg teljes rálátása volt a folyóra a baleset idején. A tévé a parti őrség szakértőire és ügyvédekre hivatkozva arról is beszámolt: ellentétben azzal, ami korábbi jelentésekben elhangzott, nem követelmény az, hogy egy tolóhajó irányítója matrózt rendeljen az uszályra a folyó figyelésére, ha a tolóhajóról is tökéletes rálátás nyílik a folyószakaszra. A parti őrség egy tisztje szerint az is elegendő, ha a tolóhajó 360 fokos körben észlelni tudja egy másik hajó figyelmeztető jelzését.
Korábbi amerikai jelentések szerint jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz balesetében meghalt két mosonmagyaróvári fiatal hozzátartozói. Ezt erősítette meg a magyar város polgármestere csütörtökön, amikor elmondta: együtt indítanak pert kártérítésért amerikai vendéglátóikkal annak a mosonmagyaróvári diákcsoportnak a tagjai, amelynek kirándulóhajója múlt szerdán süllyedt el Philadelphiában. A családokat két New York-i ügyvéd képviseli. A személyi sérülésekkel kapcsolatos ügyekre szakosodott házaspár - Holly és a magyar származású Peter Ronai - többször találkozott Magyarországon a hozzátartozókkal, és megvitatták egy polgári peres eljárás lehetőségét a Delaware folyón július 7-én történt tragédia felelősei ellen. Peter Ronai is azt mondta, büntetőjogi eljárásra is sor kerülhet.
A városnéző vízibuszba - egy II. világháborús kétéltű katonai járműből kialakított úgynevezett "duck boatba" - egy 76 méter hosszú uszály ütközött néhány perccel azután, hogy a busz műszaki hiba miatt megállásra kényszerült. A vízibuszon két kísérő tanárral egy 13 fős magyar diákcsoport is utazott, közülük kettő - egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember - a folyóba fulladt.
-
SE.App.Providers.ProviderDataBase
-
SE.App.Providers.ProviderDataBase
-
SE.App.Providers.ProviderDataBase
Szövetségi bűnvádi eljárás is indulhat az amerikai hajóbaleset miatt
Akár szövetségi bűnvádi eljárás indulhat a két magyar fiatal halálát okozó philadelphiai hajóbaleset ügyében - erősítette meg pénteki sajtójelentés szerint az uszály tolóhajóját irányító első tiszt ügyvédje.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
A Hamász addig nem hajlandó letenni a fegyvert, amíg létre nem jön a független palesztin állam
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.