Martonyi: az EU gazdasági kormányzását a magyar elnökség alatt kezdik el

Az EU külügyminiszterek hétfői brüsszeli ülésükön ismerkedtek a soros belga elnökség programjával, amelynek részbeni próbája már a következő, magyar elnökségre vár.

  • MTI MTI
Martonyi: az EU gazdasági kormányzását a magyar elnökség alatt kezdik el

A külügyminisztereket tájékoztatták az Európai Unió (EU) soros belga elnökségének programjáról az EU Általános Ügyek Tanácsának hétfői ülésén - mondta el Martonyi János külügyminiszter telefonon az MTI-nek.

Martonyi hangsúlyozta, a program Magyarországot közvetlenül érdekli, hiszen a belga elnökség alatt elfogadott döntések jelentős részének a végrehajtása a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre vár. Az ülésen szó volt az EU gazdasági kormányzásáról is, ennek rendszerét idén létrehozzák, de a tényleges alkalmazásra már a magyar elnökség alatt kerül sor.

 

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.