A 30-ból 11 választókerületben már ismert az eredmény, itt Kagamé megszerezte a szavazatok 92,9 százalékát. Az elnök hívei már most győzelmüket ünneplik: több tízezer ember vonult a főváros, Kigali utcáira. A valódi ellenzékkel és vetélytársakkal nem rendelkező Kagamé után a második helyen Jean Damascene Ntawukuriryayo, a szociáldemokrata párt jelöltje áll. Ő a szavazatok 4,9 százalékát szerezte meg eddig. Az 1994-es népirtás óta második alkalommal választottak államfőt Ruandában hétfőn.
Elsöprő győzelemre számíthat a ruandai elnök
A ruandai elnökválasztás kedd reggeli, előzetes eredményei azt mutatják, hogy Paul Kagamé jelenlegi államfő újabb hét évig vezeti majd a közép-afrikai országot.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.