Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Erős, 6,9-es fokozatú földrengés rázta meg Ecuadort csütörtökön - jelentette a Reuters az amerikai földtani intézet (USGS) méréseire hivatkozva. Esetleges áldozatokról, sérülésekről vagy a kár mértékéről eddig nem érkezett beszámoló.
A földrengés az ország középső részén található Ambato várostól 87 mérföldre keletre, 115 mérföldes mélységben történt - írta a Reuters az USGS jelentése alapján. A földtani intézet egyébként kezdetben 6,7-es erősséget mért, ezt nem sokkal később felfelé, 7,2-re módosította, majd végül 6,9-es erősségűre tette az ecuadori földmozgást.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.