6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Közel két kilogramm 238-as sugárzó urániumizotópot foglalt le a moldovai rendőrség csempészeknél, akik kilencmillió euróért akarták külföldön értékesíteni szerzeményüket - jelentette be kedden a moldvai belügyminisztérium szóvivője.
"Az urániumot egy chisinaui garázsban fedeztük fel. A csempészek kilencmillió euróért próbálták eladni" - közölte a belügyi illetékes. A rendőrség június közepén figyelt fel a csoportra, amikor a delikvensek vevőt kezdtek keresni.
A nyomozás során a rendőrök egy grammnyit vásároltak az uránból, majd a mintát az Egyesült Államokba küldték, ahol megerősítették: uránium 238-asról van szó. Ez egyaránt használható békés, atomerőművi célokra és tömegpusztító fegyverhez, az úgynevezett piszkos bombához. Lefoglaltak egy Makarov típusú pisztolyt, egy kézigránátot, géppisztolylőszert, útleveleket, gépkocsi rendszámokat és dokumentumokat is.
A csoport három tagját augusztus 20-án őrizetbe vették, négyet még köröznek. Ketten nyugalmazott moldovai rendőrtisztek. Egy harmadik a szakadár Dnyeszter melléki területen lakott. Többeknek közülük büntetett előélete van.
A garázsban a sugárzás a megengedett mérték hatvanszorosa volt - mondta el a szóvivő. Az ügyészség közölte, hogy a lefoglalt, pontosan 1,8 kilogramm urániumot Németországba tervezik küldeni, ahol az alapos szakértői vizsgálat megállapíthatja majd dúsításának módját és az anyag származási helyét.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.