Utcai összecsapások Los Angelesben – fotók

Már a második éjjel tüntettek helyi idő szerint szerdára virradóra Los Angelesben amiatt, hogy egy rendőr lelőtt egy késsel hadonászó guatemalai bevándorlót. A rendőrök 22 tüntetőt őrizetbe vettek.

  • MTI MTI
Utcai összecsapások Los Angelesben – fotók

Karen Rayner rendőrtiszt szerint az őrizetbe vételek fő oka az volt, hogy a tiltakozók nem engedelmeskedtek a feloszlató utasításnak. Mintegy háromszáz tüntető gyújtogatott, és tojással, kővel, üvegpalackokkal dobálta meg a város Westlake negyedének egyik rendőrőrsét. Rayner közölte még, hogy a rendőrök "legalább két" nem halálos lágy műanyag lövedéket lőttek ki a tüntetőkre.

MTI/AP
MTI/AP
Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.