Nem a "területért békét" elvet kell alapul venni a palesztinokkal zajló tárgyalásokon, hanem a terület- és lakosságcsere elvéből kellene kiindulni - jelentette ki Avigdor Liberman az izraeli katonai rádióban. A külügyminiszter kifejtette: "mivel a Palesztin Hatóság határozottan elutasítja annak elismerését, hogy Izrael a zsidó nép állama, fel kell vetnünk a tárgyalásokon az izraeli arabok ügyét, ezt a kérdést nem lehet kikerülni".
Terület- és lakosságcserét szorgalmaz az izraeli külügyminiszter
Az izraeli külügyminiszter szerint a zsidó állam határait úgy kellene meghatározni, hogy az ország területéhez csatolnának ciszjordániai zsidó településeket, míg a jövőbeli palesztin államhoz kerülhetne több, a mai Izrael területén található arab falu.
Bebetonozott pozíciók vagy ellustuló képviselők – mi szól a mandátumkorlátozás ellen és mellette?
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Techet Péter: Közép-Európa az egész kontinens politikai laboratóriuma lehet, hála a Habsburg-szellemnek
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Franciaország a svédeken is átgázolt, Mbappé beérte Messit a góllövőlistán
Megváltozott az ajánlás, csökkent a tojásallergia előfordulása
Magyar Péter kinevezte az új országos kórházi főigazgatót
Drasztikusan drágul a parkolás a fővárosban, és vége az automatázásnak
Vége az olcsó temuzásnak, mától él az EU mütyürvámja
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni.