szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormányzó jobbközép koalíció győzött a svéd parlamenti választásokon, de elvesztette eddigi abszolút többségét a törvényhozásban, amelybe bekerült viszont egy szélsőjobboldali párt - derült ki a hétfőre virradóra közzétett hivatalos végeredményből.

Eszerint a négypárti kormánykoalíció 172 mandátumot kapott a 349 fős parlamentben. A szociáldemokraták vezette baloldali ellenzék 157, az új jobboldali populista, bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) nevű párt pedig 20 képviselői helyre számíthat. Mivel a jobbközép kormánykoalíció elvesztette eddigi abszolút többségét, az SD egyes kommentárok szerint a királycsináló szerepébe kerülhet.

Fredrik Reinfeldt miniszterelnök híveinek stockholmi nagygyűlésén kijelentette, hogy a kormánykoalíció a választások után is hivatalban marad. Reinfeldt kész kisebbségi kormányt alakítani, de előbb megkeresi a baloldali ellenzéki Zöld Pártot a parlamenti többség biztosítása érdekében. Amennyiben Reinfeldtet ismét kormányfővé választják, úgy ő lesz az ország történetében az első hivatalban lévő jobbközép miniszterelnök, aki lehetőséget kapott az újrázásra. Reinfeldt törekvése egyelőre hűvös fogadtatásra talált a Zöld Pártnál, amelynek vezetője - a szociáldemokratákkal folytatott együttműködésre célozva - közölte: a jelenlegi helyzetben a vörös-zöld kooperációt folytatják tovább.

Mona Sahlin, a baloldali ellenzéki koalíció vezetője vasárnap este elismerte választási vereségüket.

A voksolást követő éjszaka legfontosabb hírének mégis az bizonyult a magát sokáig Európa legtoleránsabb országaként hirdető Svédországban, hogy a hivatalos végeredmény szerint is bejutott a törvényhozásba a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt. Az SD támogatottsága azt követően nőtt meg, hogy szakított a bőrfejű mozgalomba nyúló gyökereivel; az SD parlamentbe jutása egyúttal a hasonló pártoknak Európa más részein tapasztalt növekvő népszerűségét is tükrözi. Elemzők szerint az SD a gazdasági válság alatt megszaporodott munkanélküliek között talált követőkre. A Svéd Demokraták tagadja, hogy rasszista lenne, de sem a kormányzó koalíció, sem a baloldal nem hajlandó vele együttműködni.

Jimmie Akesson, az SD vezetője hétfőre virradóra Stockholmban ünneplő hívei előtt azt hangoztatta, hogy a parlamentbe kerülésükkel új fejezetet írtak a svéd politika történetébe. Egyúttal megígérte a választóknak, hogy nem okoznak felfordulást, felelősségteljesen viselkednek majd.

A skandináv országot a múlt század 20-as évei óta csaknem mindig egyszínű szociáldemokrata kormány irányította, és még nem fordult elő, hogy jobbközép kormány újra tudta volna választatni magát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Gyanús csomag okozott riadalmat az USA stockholmi követségén

Bombariadó miatt rövid időre lezárták pénteken Stockholmban az USA nagykövetségének környékét azt követően, hogy egy gyanús csomagot kézbesítettek a követségre. A csomagról később kiderült, hogy ártalmatlan - tették közzé svéd rendőrségi és amerikai követségi források.

hvg.hu Tech

A svéd kalózpárt internetszolgáltató céget alapított

A szerzői jog ellen fellépő szervezet átvette The Pirate Bay fájlcserélő oldal sávszélességét és olyan internetszolgáltatás indítását tervezi, amely megőrzi a felhasználók névtelenségét. A befolyó pénzből a pártfinanszírozást oldanák meg.

MTI Világ

Lapszemle: a svédek nem akarják kiadni a Gripen-ügy aktáit

Nincs lehetősége a svéd hatóságoknak Magyarországnak átadni a Gripen vadászgép-beszerzésekkel kapcsolatos nyomozás Magyarországra vonatkozó iratait, még jogsegély keretében sem - olvasható a Népszabadság szombati számában.