Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Több pénzt kért az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a világszervezet békefenntartó műveleteire.
A BT az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alkalmából a világszervezet New York-i székházában, helyi idő szerint csütörtökön tartott miniszteri szintű ülésén fogalmazta meg felhívását. Főként Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szorgalmazta, hogy (a tagállamok, adományozók) adjanak több pénzt e műveletekre, hiszen megfelelő eszközök hiányában a békefenntartók időnként az életüket kockáztatják.
Ertugrul Apakan török ENSZ-nagykövet, a BT soros elnöke felolvasta a testület nyilatkozatát, amelyben a Biztonsági Tanács megállapította: a békefenntartó műveletek egyre összetettebbek, és megfelelő anyagi hozzájárulást igényelnek. Hillary Clinton pedig hangsúlyozta: túl gyakran fordul elő, hogy a békefenntartó műveletek az alapvető eszközöknek is híján vannak. A misszióknak a szükséges eszközök és támogatás nélküli kiküldése pedig fenyegeti a műveletek hatékonyságát és veszélybe sodorja az ENSZ-személyzet életét - tette hozzá.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár emlékeztetett arra, hogy az ENSZ világszerte 15 békefenntartó műveletben összesen 122 ezer polgári és egyenruhás békefenntartót alkalmaz.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.