A választási hatóságok korábban azt ígérték, az első részeredményeket már néhány órával az urnák vasárnap esti lezárása után közzéteszik. A késlekedésből elemzők és az ellenzék vezetői arra következtetnek, hogy Chávez szocialista pártjának nem sikerült elérnie kitűzött célját, a 165 törvényhozási mandátum kétharmadának megszerzését, ami a fontosabb törvények és a legfelsőbb bíróság tagjainak kinevezéséhez lenne szükséges.
Chávez, aki a két év múlva esedékes elnökválasztáson újraindul tisztségéért, a választási kampány során körbejárta az egész országot, és arra szólította fel honfitársait, hogy szavazzanak "a nép" jelöltjeire, és "zúzzák szét a hazátlan burzsoáziát". Az előzetes közvélemény-kutatások szerint csaknem bizonyos volt, hogy megszerzi a parlamenti többséget a latin-amerikai baloldal vezető alakja, aki dacára a példátlan mértéket öltött bűnözésnek és a rekordmagasságú inflációnak, továbbra is népszerű, ráadásul az ellenzék nem tudott kiállítani hozzá mérhető ellenfelet. Cháveznek azonban az a célja, hogy megőrizze a minősített, azaz a kétharmados többséget, hogy felgyorsítsa az általa meghirdetett "szocialista forradalmat" Venezuelában, a világ második legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező országban.
Az ellenzék öt évvel ezelőtt bojkottálta a parlamenti választást, és most türelmetlenül várja a visszatérést. A bojkott miatt azonban Chávez hívei fölényes többséggel rendelkeztek a 165 tagú parlamentben, ami lehetővé tette az államfőnek, hogy felgyorsítsa a kulcsfontosságú szektorokban működő nemzeti és külföldi tulajdonú vállalatok államosítását. Az ellenzék most azt reméli, hogy ellensúlyt tud képezni. "Ha Chávez kényelmes győzelmet arat... a túlzott etatizmus projektje fel haladunk, ahol az állam lenyeli a társadalmat" - figyelmeztetett a választás előtt Margarita López Maya, a Haza mindenkié nevű ellenzéki párt jelöltje.
Az 56 éves Chávez a kubai forradalom vezetője, Fidel Castro nagy csodálója és az Egyesült Államok "fekete báránya", akit 1998 óta kényelmes többséggel és három alkalommal választottak újjá Venezuela elnökévé. Fidel a Cubadebate.cu című, hivatalos kubai hírportálon szombaton közzétett "elmélkedésében" arra buzdította a venezuelaiakat, hogy a kiterjedt esőzések és áradások ellenére teljesítsék "szent kötelezettségüket", azaz menjenek el szavazni, hogy a "forradalom" nagy győzelmet arasson a "birodalom" felett.