Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az Egyesült Államokba irányuló magyar beutazások száma hamarosan meghaladhatja az évi 60 ezret és elérheti a 2001 előtti szintet – közölte az USA budapesti nagykövetségének kereskedelmi szolgálata. Az első alkalommal az USA-ba látogató hazai turisták közül a legtöbben a nyugati és keleti parti városokon kívül leginkább Floridába utaznak, majd hazafelé New Yorkban is megállnak 2-3 napra.
Tavaly közel 49 ezerszer utaztak magyarok az Egyesült Államokba, ami több mint 15 százalékos növekedés 2008-hoz képest – írja pénteki közleményében a budapesti kereskedelmi szolgálat. A hazai látogatók száma hamarosan elérheti és meg is haladhatja a 2000-ben regisztrált rekordszintet, amikor kicsivel több mint 59 ezer magyar utazott az USA-ba. A növekedést nagyban elősegítette, hogy a magyar turistáknak 2008 óta nincs szükségük vízumra az utazáshoz.
A magyar látogatók átlagosan 10 napig maradnak és naponta 200 dollárt költenek amerikai útjuk alatt – teszi hozzá a szolgálat, amely szerint a magyarok körében a keleti és nyugati parti nagyvárosok mellett Florida is népszerű, ahonnan hazafelé sokan pár napot New Yorkban is eltöltenek. A „tehetős magyar fiatalok”egyre gyakrabban kötnek házasságot Hawaii-n és Las Vegasban – olvasható a közleményben. A kereskedelmi szolgálat egyébként nemrégiben alapította meg az Egyesült Államok turisztikai promócióját szolgáló Discover America bizottságot, amely huszonkét Magyarországon működő cég részvételével jött létre.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.