Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A külföldi újságírók nem tudósíthatnak a november 7-ei mianmari választásokról, nem engedik be őket ez országba - közölték hétfőn a választási bizottság tagjai.
Mianmart (Burmát) ötven éve katonai rezsim irányítja, amely húsz év után most először rendez választásokat. A vezetők azt állítják, hogy demokráciát akarnak teremteni, viszont a junta bírálói szerint a kiírt voksolás csak az uralmon lévők hatalmának megerősítését szolgálja.
A thaiföldi hatóságok közölték hétfőn, hogy megerősítették a Mianmarral közös határt a szomszédos országban közelgő választások miatt. Elképzelhetőnek tartják ugyanis, hogy az esemény összecsapásokhoz vezethet a mianmari hadsereg és az etnikai kisebbségekhez tartozó lázadócsoportok között.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.