Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Pokolgép robbant csütörtökön egy autóbuszon a Fülöp-szigetek déli részén, ahol rendszeres az emberrablás, zsaroló bandák tartják rettegésben a cégeket, muzulmán lázadók pedig terrortámadásokat hajtanak végre. A robbanásnak az eddigi adatok szerint nyolc halálos áldozata van és tíz sebesültje - közölte egy rendőrparancsnok.
A buszon körülbelül 50-en utaztak. A pokolgép az ablak fölötti egyik csomagtartón volt elhelyezve a buszban. A robbanás olyan nagy volt, hogy levitte két áldozat fejét, és szétvetette a járművet. Elkövetőként egyelőre senki nem jelentkezett, de egy katonai szóvivő azt mondta: a hatóságok az Al-Khobar nevű bandát gyanúsítják, mert ez a szervezet az autóbuszt üzemeltető társaság ellen védelmi pénz kikényszerítése céljából már korábban is hajtott végre támadást.
Az Al-Khobar a régió leghírhedtebb zsaroló csoportja, amely köztörvényes bűnözőkből és egykori muzulmán lázadókból áll. A banda számos üzleti vállalkozást megtámadott már, mert nem akartak védelmi pénzt fizetni neki. A szervezet szerepel az Egyesült Államok által a terrorszervezetekről nyilvántartott listán.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.