Todd Vician alezredes elmondása szerint az üzemzavar szombaton kora reggel történt, és nem egész egy órán át tartott. A Fehér Házat kedd reggel tájékoztatták róla. Illetékesek szerint nincs jele szabotázsnak, és a légierő egy pillanatra sem veszítette el képességét a Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakéták indítására. "A rakéták mindvégig védve voltak - mondta Vician. - Több pótlólagos biztonsági és vezérlőrendszerünk is van."
Megszakadt a kapcsolat ötven nukleáris rakéta és az indítóközpont között
Egy berendezés meghibásodása miatt rövid időre megszakadt a kapcsolat ötven nukleáris rakéta és az indítóközpont között a wyomingi Warren légitámaszponton - közölte helyi idő szerint kedden az amerikai légierő egyik szóvivője.

Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
„Leírhatatlan fájdalom, ami átjárja a testem, lelkem” – szívszorító sorokkal búcsúzott Kathi Bélától felesége
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
Megsérült Fernando Alonso, kihagyja az első szabadedzést a Magyar Nagydíjon
Mit titkolhatnak Lázárék, hogy semmit sem árulnak el a kastélyosztogatásról?
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Újabb testre szabott rendelettel segíti a kormány Rahimkulovék XIII. kerületi ingatlanfejlesztését
Dopeman üzent a digitális fideszeseknek: Tartsuk békében a közéletet, namaste!
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.