Már több mint háromszáz halottja van a kolerának Haitin

Már több mint ötszáz ember halálát okozta a kolerajárvány Haitin, miközben a megbetegedettek száma az ötezerhez közelít - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

  • Hírszerző/FH Hírszerző/FH
Már több mint háromszáz halottja van a kolerának Haitin
A WHO adatai szerint a kolera miatt megbetegedett emberek száma már 4 722, akik közül 303-an haltak meg. Az egy nappal korábbi adatokkal összehasonlítva ez 11 új halálesetet, é 575 új fertőzést jelent.

A világszervezet közlése szerint az ország tíz megyéjéből négyben szedett áldozatokat a kolera, de az esetek 99,4 százaléka kettő, az ország középső részén található megyében történt. A WHO egy nappal korábban arra figyelmeztette Haiti hatóságait, hogy a járványnak még közel sincsen vége. A szervezet közölte: fel kell készülni arra, hogy a betegség lecsap a fővárosra is, ahol még mindig tízezrek laknak sátortáborokban, a januári földrengés óta.

A kolera heveny hasmenéssel és hányással jár, ami a fertőzött emberek kiszáradásához vezet. Mivel igen rövid a lappangási ideje, azonnali kezelés nélkül halálos kimenetelű lehet. A Haitiben dolgozó segélyszervezetek már hónapokkal ezelőtt figyelmeztettek egy esetleges járvány kitörésének veszélyére.