A voksok 90 százalékának összesítése alapján az államfő Új Azerbajdzsán Pártja (YAP) növelte mandátumainak számát, több mint 70 képviselői helyet szerezve a 125 tagú törvényhozásban, a Milli Medzsliszben, s egy kivétellel a többi mandátumot is lojális "független" jelöltek nyerték el. A győzelem megszilárdítja Aliyev tekintélyelvű uralmát a kaukázusi volt szovjetköztársaságban, amely védve érezheti magát a bírálatokkal szemben, Európa számára nagy jelentőségű olaj- és gáztartalékai, valamint az Afganisztánban harcoló amerikai erők utánpótlásában betöltött stratégiai jelentősége miatt.
Elsöprő győzelmet arattak az Aliyevhez hű erők
Elsöprő győzelmet arattak az Ilham Aliyev elnökhöz hű erők az azerbajdzsáni parlamenti választásokon - derült ki a hétfőn közölt eredményekből, az ellenzék ugyanakkor tömeges csalást emleget.
Medián: Kitart a Tisza-eufória, egyre fogynak a Fidesz-szavazók
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó Péter
50 milliárdnál is nagyobb profitot hozott össze a Szíjj László-féle cégcsoport, de bőven van mit visszafizetniük
Tizenhárom percig tart végigpörgetni a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon letiltott felhasználók listáját – videó
Talán most látjuk utoljára a belga aranygenerációt a foci-vb-n
Pótlékmaffiát kapcsoltak le a BKK berkein belül
Indítványozták Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt letartóztatásának meghosszabbítását, a fideszes alpolgármestert viszont kiengedték
Ruff Bálint jövő hétre is rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett
Farkasházy Tivadar Majkának: Ennyi év után végre elmondhatná, mi jót gondolt Orbánról, amiket emiatt kihagytak a Heti Hetesből
Kovács Ákosnál daganatos betegséget diagnosztizáltak, lemondta a nyári koncertjeit
Marabu Féknyúz: Hajdu
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Europion: A hőségriadó elhozta Magyar Péter egyik első olyan döntését, amely a többség szerint nem elegendő
A magyarok kedden is rekordszintre légkondizták a villanyfogyasztást
Elkezdtek feléledni a hőség miatt működésképtelenné vált Flirt vonatok
A hőségben több motorvonat is használhatatlan lett.
Esküvőt vezetett le Schwarzenegger a Halászbástyán
Bódis Kriszta gyenge közbiztonságot, drogterjesztést és ellátatlan hajléktalanokat lát a körzetében
Nagyon visszaesett a kereslet a budapesti ingatlanok iránt
A fővárosban kiugró a visszaesés.