Az információt az Öböl menti és más arab országok biztonsági vezetőinek eljuttatott, kiszivárgott bizalmas jelentés tartalmazza - írta az al-Kabasz. Az al-Kaida vezetői Afganisztán 2001-es megszállása után kerestek Iránban menedéket, és többüket el is fogták az iráni hatóságok. A terrorhálózat néhány vezetője pedig jelenleg is Jemenből irányítja a szervezet tevékenységét. A kiszivárgott jelentés szerint a kuvaiti Abu Gejten kívül más feltételezett al-Kaida vezérek is Jemenben kezdtek el munkálkodni. A dokumentum ahhoz nem fűz megjegyzést, hogy ezeknek a vezetőknek hogyan sikerült elhagyniuk Iránt. Az Egyesült Államokkal szorosan együttműködő Kuvait megfosztotta Abu Gejt az állampolgárságától, mivel a vádak szerint köze van a szeptember 11-i terrortámadásokhoz.
Jemenbe költöztek az al-Kaida vezetői
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet több vezetője, köztük az egykori szóvivő, Szulejmán Abu Gajt Iránból Jemenbe helyezte át székhelyét - adta hírül csütörtökön az al-Kabasz kuvaiti napilap, nyugati hírszerzési forrásokra hivatkozva.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.