szerző:
MTI

Jövő év elején elkezdődhet az összmagyar regiszter kialakítása, a kezdeményezéssel a világ minden pontján élő magyarok identitását szeretnék megerősíteni - mondta el Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.

A regiszteren keresztül Magyarországról szóló, elsősorban magyar nyelvű üzeneteket, irodalmi műveket juttatnának el azokhoz, akik megadják email-címüket. Első lépésként a magyar szervezetekhez fordulnak majd, akiktől azt kérik, ismertessék meg tagjaikkal a magyar regiszter lehetőségét. A csatlakozók üzeneteit, javaslatait is szívesen fogadják majd, oda-vissza működne a regiszter.

Olyan államokban van hasonlóra példa, amelynek tagjai közül sokan élnek szétszórtan a világban. Az emigráció magyarságát a magyar nyelvű üzeneteken kívül pedig az adott ország nyelvén is érdemes megkeresni, hiszen az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában a harmadik, negyedik, ötödik nemzedék nem beszéli olyan szinten a nyelvet, hogy az irodalmi műveket nehézség nélkül megértsék. Számukra angol nyelven is eljuttatnák az üzeneteket - mondta. Hozzátette: nyitottak arra is, hogy ha valakiben csak pislákol a magyar identitás, vagy csak szimpatizál a magyar üggyel, akkor ők is megkaphassák az üzenetet. 

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a regiszter gondolata abból a természetes igényből következett, hogy megerősítsék magyarságukban azokat a szétszórtságban élő magyarokat is, akiknek nincs lehetőségük az anyaországgal a közvetlen kapcsolattartásra. Kitért arra is, hogy ha a magyar nemzet valamely részét sérelem éri, mint a szlovák nyelvtörvénynél történt, akkor a regiszter segítségével a világ magyarságát tudják tájékoztatni, és segítséget tudnak kérni. 

Akinek nagyobb befolyása van írjon cikket a Washington Postba, akinek kisebb befolyása van, az pedig a helyi falu értesítőjébe - mondott egy példát. Így lehetőség nyílik arra, hogy a magyar ügy mellett mozgósítsák az egyetemes magyarságot - emelte ki Semjén Zsolt.  Az internetalapú regiszter működéséről kifejtette: az minimális költséggel megoldható lesz, s felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgárságról szóló honlapot is egyetlen fillér nélkül fejlesztették. Megjegyezte: az érdeklődés már most óriási a regiszter iránt, nagyon sok társadalmi felajánlás érkezett például művészektől, akik vállalták, hogy az üzenetek elkészítésében segítenek, illetve nyelvtanároktól, akik a fordításban ajánlották fel a segítségüket.   

Arról, hogy civil szervezetek kezdeményezték, minden év februárjának utolsó napja legyen a Szórványmagyarság Napja, azt mondta, hogy minden ilyen típusú javaslat szimpatikus, örül neki, mert a "magyar élet pezsgését jelzi". Meg kell fontolni és elemezni kell, mi az, amit meg lehet valósítani. Rögzítette ugyanakkor, hogy az államnak nem az a feladata, hogy a magyar szervezeteket kontrollálja, hanem inkább generálja az ilyen eseményeket. Legyen minél több tanácskozás, minél szorosabb kapcsolat a határon túli magyarsággal - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Négy kiló füvet találtak egy VIII. kerületi lakásban

Négy kiló füvet találtak egy VIII. kerületi lakásban

Semjén: Köves Slomó egyháza megállapodást kötött a kormánnyal

Semjén: Köves Slomó egyháza megállapodást kötött a kormánnyal

Hatszáz gyerek imádkozott a Parlamentben az országért és vezetőiért

Hatszáz gyerek imádkozott a Parlamentben az országért és vezetőiért

Vizet biztosan nem szív a Tesla motorja, de attól még elég bátor víz alá menni vele – videó

Vizet biztosan nem szív a Tesla motorja, de attól még elég bátor víz alá menni vele – videó

Szélsőségesek rendőrökkel csaptak össze a párizsi klímafelvonuláson

Szélsőségesek rendőrökkel csaptak össze a párizsi klímafelvonuláson

Ne telepítsék az iOS 13-at – üzeni az Amerikai Védelmi Minisztérium

Ne telepítsék az iOS 13-at – üzeni az Amerikai Védelmi Minisztérium