szerző:
MTI

Az interneten már szombat este megjelentek az első részletek a WikiLeaks oknyomozó portál, korábban bejelentett újabb nagy "leleplezéséről".

A portál napokkal ezelőtt közölte, hogy hamarosan általa titkosnak nevezett amerikai külügyminisztériumi iratokat készül nyilvánosságra hozni, köztük olyanokat, amelyek Európával kapcsolatosak, továbbá olyanokat is, amelyek Ázsiára és más földrészekre vonatkoznak. Az amerikai kormány mindennek nyomán figyelmeztetett arra, hogy a szóban forgó iratok közzététele súlyos károkat  okozhat az Egyesült Államok és a baráti vagy szövetséges országok közötti kapcsolatokban.

A netzpolitik.org honlapon szombat este megjelent információk szerint a WikiLeaks a legrövidebb időn belül mintegy 250 ezer  amarikai diplomáciai dokumentumot hoz nyilvánosságra. A szóban forgó dokumentumok túl nyomó többségét szerte a világból  az amerikai külképviseletek küldték a washingtoni külügyminisztériumnak.  A honlap az információkat állítólag  a Der Spiegel német hetilap internetes oldalán megjelent cikkből szerezte. Az említett cikk rövid ideig olvasható volt a hetilap internetes kiadásában,  állítólag azonban gyorsan eltüntették onnan. 

A netzpolitik.org ennek  ellenére a szóban forgó cikk másolatát közölte, beszámolva arról, hogy  csaknem valamennyi diplomáciai irat a 2004 utáni évekből származik,  csupán egy nyúlik vissza az 1966-os esztendőre.  Több ezer iratot állítólag az idei esztendő első két hónapjában küldtek a washingtoni külügyminisztériumba. A honlap információi szerint  az iratok csupán kis része volt titkos besorolású, de az úgynevezett szigorúan titkos  pecséttel egyetlen egy sem rendelkezett. Több ezer dokumentumot ugyanakkor az amerikai hatóságok bizalmasnak minősítettek, ami azt jelenti, hogy külföldiek nem juthattak azokhoz. A Der Spiegel internetes szerkesztősége elutasította a honlap által közölt információk kommentálását.

A WikiLeaks első nagy "fogása" az afganisztáni háborúval kapcsolatos iratok leleplezése volt, míg  második nagy kiszivárogtatási hullámával a portál az iraki harctéren  történt visszaéléseket leplezte le.


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

A WikiLeaks "rettenetes" akadály a bagdadi amerikai nagykövetségnek

A WikiLeaks "rettenetes" akadályt jelent az amerikai diplomácia iraki kirendeltsége és bagdadi katonai missziója számára - mondta pénteken James Jeffrey, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete, akit nagyon aggaszt újabb titkos dokumentumok beígért nyilvánosságra hozatala.

Hírszerző/FH Világ

A Wikileaks legújabb leleplezésére készül az amerikai kormány

Pénteki számában a Washington Post azt írta, bizalmas amerikai diplomáciai üzenetek nyilvánosságra hozására készül a Wikileaks. A Kommerszant orosz lap információi szerint rossz hatással lehetnek az orosz-amerikai kapcsolatokra a "kínos" megállapításokat tartalmazó amerikai diplomáciai üzenetek.

Benkő nem tud róla, hogy le akarnák váltani

Benkő nem tud róla, hogy le akarnák váltani

Ha mostanában eltűnik a wifi a számítógépén, ne csodálkozzon – ez egy ismert Windows-hiba

Ha mostanában eltűnik a wifi a számítógépén, ne csodálkozzon – ez egy ismert Windows-hiba

Megerőszakolt egy nőt, segítsen a rendőrségnek megtalálni

Megerőszakolt egy nőt, segítsen a rendőrségnek megtalálni

Felgyújtották a volt ukrán jegybankelnök családjának házát

Felgyújtották a volt ukrán jegybankelnök családjának házát

7 forintot ugrik a benzin ára péntektől

7 forintot ugrik a benzin ára péntektől

A mindennapos éneklésnek már nemcsak bizottsága, hanem operatív vezetője is van

A mindennapos éneklésnek már nemcsak bizottsága, hanem operatív vezetője is van