szerző:
MTI

A mérsékelt nacionalista erők nyerték a vasárnap tartott tartományi parlamenti választásokat Katalóniában.

A hétfő hajnalban nyilvánosságra hozott eredmények szerint a Spanyolország legerősebb és leggazdagabb régiójában tartott szavazás nyertese az Artur Mas vezette nacionalista Konvergencia és Unió (CiU) párt, míg a vesztes az eddigi kormányfő, José Montilla és pártja, a Katalán Szocialisták Pártja (PSC). Először jutott be a helyi parlamentbe egy, a tartomány elszakadásáért küzdő új szeparatista párt, amelynek élén Joan Laporta, a világhírű Barcelona labdarugó klub korábbi elnöke áll. 

Katalóniában mostanáig egy három pártból álló koalíció kormányzott, és a miniszterelnököt - José Montilla személyében - a PSC adta. Az új miniszterelnök ugyanakkor minden bizonnyal az ellenzék eddigi vezetője, Artur Mas lesz. Pártja egyébként alig maradt el az abszolút többségtől. Ezzel egy időben Montilla bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond a szocialista párt vezetői tisztségéről. A szocialisták baloldali koalíciós partnerei ugyancsak súlyos szavazatveszteséget szenvedtek. 

Megfigyelők szerint a Katalóniát is sújtó spanyolországi gazdasági válság jelentős szerepet játszott a választási eredmények alakulásában, a jobboldali konzervatív CiU győzelmében. Ugyanakkor ezzel magyarázható a konzervatív Néppárt (PP) sikere is, a párt a helyi törvényhozás harmadik legerősebb frakciója lett. A Spanyolországban kormányzó szocialisták vezetője, José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő a szavazás előestéjén világossá tette, hogy a katalóniai regionális választásokat egyfajta tesztnek tekinti a 2012-ben várható országos parlamenti választások előtt. Hasonlóan foglalt állást a konzervatív PP országos elnöke, Mariano Rajoy is.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Elnézést kért a horvát Lovren, amiért vérző sérülést okozott Nagy Dominiknek

Elnézést kért a horvát Lovren, amiért vérző sérülést okozott Nagy Dominiknek

Ez kell ahhoz, hogy ripsz-ropsz el lehessen adni egy lakást

Ez kell ahhoz, hogy ripsz-ropsz el lehessen adni egy lakást

Brutális számokat hozott Michelle Obama

Brutális számokat hozott Michelle Obama

Nagyot esett a születések száma

Nagyot esett a születések száma

Meghalt Garami Gábor producer

Meghalt Garami Gábor producer

Orbán meglepetést okozott: nem posztolt a magyar válogatott győzelme után

Orbán meglepetést okozott: nem posztolt a magyar válogatott győzelme után