A kormányzati újság, az al-Ahram keddi közlése szerint az NDP több mint 170-et szerzett meg az 508 törvényhozási helyből, miközben a távozó parlament mandátumainak ötödét birtokló Muzulmán Testvériség egyetlen széket sem kapott. A világi ellenzék is csupán hat helyhez jutott, ebből három a liberális Vafdé lesz.
"Ellenzék nélküli nemzetgyűlés" - foglalta össze a választás eredményeit egy független lap, az as-Surúk. Az újság szerint a második fordulóban az NDP saját magával fog szembekerülni.
A választásokat csalások és erőszak kísérte több nemzetközi megfigyelő és civil szervezet szerint. A liberális párt már a kedden várható hivatalos eredmények előtt azok érvénytelenítését kérte, csalásra hivatkozva. A Vafd azzal vádolta meg a kormányzó pártot, hogy a "nem demokratikus" gyakorlatokhoz való ragaszkodással "meggyalázza" legitimitását. A liberálisok lapjában közzétett cikk szerint hiteles felügyelet hiányában széles körű volt a csalás a választásokon.
"Manipuláltnak" nevezte a választásokat a Muzulmán Testvériség is, amelynek tagjai a következő, vasárnapi fordulóban csak 27 mandátumért indulhatnak. A bírálókkal szemben a hatóságok a szavazás "magas fokú átláthatóságát" méltatták.
Ugyanakkor a washingtoni külügyminisztérium hétfőn azt közölte: nyomon követte a közel-keleti szövetségesénél lezajlott kampányt és a vasárnapi szavazást, s aggodalmat keltett benne az ellenzék támogatóinak őrizetbe vétele és megfélemlítése, jelöltjeinek a médiától való távoltartása, valamint az, hogy a kairói kormány nem tette lehetővé a választás nemzetközi megfigyelését. "Ezek a szabálytalanságok kétségbe vonják a folyamat tisztaságát és átláthatóságát" - mondta Philip Crowley külügyi szóvivő.