Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Elhunyt Sam Cohen, az a neutronbomba atyja - jelentette szerdán a The Wall Street Journal.
Cohen 89 évesen, vasárnap halt meg Los Angelesben. Találmánya, a neutronbomba célja az volt hogy az embereket úgy ölje meg, hogy a fizikai környezet a lehető legépebb módon megmaradjon.
Az angliai bevándorló szülőktől származó Cohen, aki részese volt az atombomba kidolgozását célzó Manhattan-projektnek később a Rand Corporation konzultánsa lett. A neutronbomba koncepcióját az ötvenes évek elején dolgozta ki; visszaemlékezései szerint az "alkotásban" a koreai háború során romba döntött Szöul látványa inspirálta.
A Cohen nevéhez kötődő fúziós fegyver halálos neutronsugárzást bocsát ki, de a felezési ideje sokkal rövidebb, mint a többi nukleáris fegyveré. A neutronbomba a stratégák szerint a harctereken is bevethető fegyver lett volna. Alkalmazása önmagában nem járt volna apokaliptikus következményekkel, de feltehetően lejjebb szállította volna a "nukleáris küszöböt", vagyis azt a tűréshatárt, amelynél a tábornokok az atomfegyver bevetése mellett döntöttek volna.
"A neutronbomba talán legerkölcsösebb fegyver, amelyet valaha is kitaláltak" - írta Sam Cohen a Shame: Confessions of the Father of the Nuclear Bomb (Szégyen-gyalázat: a nukleáris bomba atyjának visszaemlékezései) című, 1983-ban megjelent memoárkötetében. Miután az Egyesült Államok úgy döntött, hogy a neutronbombát kivonja a hadrendből, önéletrajzi könyvének címében a Shame szót a F*** You! Mr. President kifejezés váltotta fel.
Cohen álláspontja szerint a neutronbomba a többi atombombánál kevesebb ártatlant pusztít el és viszonylag kevesebb kárt okoz a környezetben is. Több évtizedes győzködése után végül 1981-ben Ronald Reagan döntött úgy, hogy a neutrontölteteket rakétákon és tarackok lövedékeiben rendszeresíti. A fegyver tiltakozások sorát váltotta Amerikában és Európában. Az öreg kontinensen a neutronbomba feladata a szovjet tankok feltartóztatása lett volna, ám a birodalom összeomlása, valamint a precíziós távvezérlésű hagyományos rakéták kifejlesztése után elavult.
Az első neutronbomba-kísérletet 1963-ban hajtották végre, de az az amerikai katonai vezetőkre nem tett mély benyomást. Cohen, aki szorgalmazta, hogy a fegyvert vessék be a vietnami háborúban, a kudarcot a haderőnemek közötti vetélkedéssel magyarázta. A fegyver kifejlesztését végül Richard Nixon engedélyezte. Jimmy Carter alatt a projektet felfüggesztették, s a Reagan által engedélyezett fegyverek kivonásáról végül az idősebb Bush elnök döntött. De Cohen nem adta fel: a leselejtezés után is folyamatosan forgatókönyveket dolgozott ki a neutronbomba bevetéséről, egyebek között Irakban és Afganisztánban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.