A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Őrizetbe vettek Baltimore megyében egy férfit, aki fel akarta robbantani az amerikai fegyveres erők egyik toborzóközpontját - közölte Maryland állam főügyészének hivatala.
A merénylő a légierő és a parti őrség catonsville-i közös toborzóirodáját próbálta meg kedden a levegőbe repíteni. A közlemény szerint azonban a lakosságot nem fenyegette veszély, mert a támadó által felrobbantani kívánt bomba hatástalan volt.
A támadót ugyanis az FBI ügynökei kelepcébe csalták és elhitették vele, hogy igazi terrorcselekményt hajt végre. A most bejelentett akció hasonlít ahhoz, amelynek keretében sikerült lebuktatni a 19 éves, szomáliai születésű Mohamed Osman Mohamudot, aki a hálaadás napját követően a karácsonyfa kivilágításának ünnepén az Oregon állambeli Portland belvárosában kísérelt meg egy távirányítású autóbombát felrobbantani.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.