Levélben kérte az olasz kórházigazgató munkatársait, hogy ne kokainozzanak

Az ANSA olasz hírügynökség szombati közlése szerint Giuseppe Di Maria, a Lecce mellett található Santa Catarina kórház igazgatója azután küldte szét a levelet az orvosoknak és az ápolóknak, hogy egy névtelen bejelentő arról tájékoztatta, kollégái munkaidőben kábítószereznek.

  • Hírszerző/FH Hírszerző/FH
Levélben kérte az olasz kórházigazgató munkatársait, hogy ne kokainozzanak
Az intézményt felügyelő hivatal főigazgatója szerint azonban Di Maria nem jól járt el az ügyben. "Hibát követett el, nem kellett volna levelet küldenie, hanem közvetlenül engem kellett volna tájékoztatnia" - mondta Giudo Scoditti. Hozzátette: nem maradt más választása, mint átadni az ügyet a hatóságoknak.

A hivatal mindenre kiterjedő belső vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatta a helyi ügyészséget is. "A kórházban történő feltételezett kokainfogyasztás ügyének biztosan nem ez az elintézési módja" - tette hozzá Scoditti.
Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.