A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Óvóhelyre parancsolták hétfő reggel annak a dél-koreai szigetnek, Jonpjongnak a lakosait, amelyen lőgyakorlatot tart a dél-koreai hadsereg, illetve óvóhelyre kellett mennie négy másik szomszédos sziget lakóinak is - jelentette egy tudósító a helyszínről.
A lakosokat, újságírókat és mindenkit, aki nem katona, hangosbeszélőkön szólították fel arra, hogy fél órán belül vonuljon óvóhelyre.
A Yonhap hírügynökség jelentette, hogy a lőgyakorlat helyi idő szerint 11 és 12 óra között (közép-európai szerint hajnali 3 és 4 között) kezdődik el, de ez nem történt meg, majd a szöuli védelmi minisztérium közölte, hogy a két órányi időtartamúra tervezett gyakorlatot a köd miatt nem tudták elkezdeni. "A hadsereg készen áll arra, hogy bármikor elkezdje a manővert, ha javul az időjárás" - mondta egy szóvivő.
Jonpjong szigeten - amely 12 kilométerre van az Észak- és Dél-Koreát elválasztó tűzszüneti vonaltól - jelenleg 280 civil tartózkodik. Észak-Korea korábban megtorlással fenyegetőzött arra az esetre, ha a gyakorlatot megtartják.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.