Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Nyolcévi jogi huzavona után egy katolikus egyházi bíróság eltiltott hivatásának gyakorlásától egy papot New Yorkban, mert bűnösnek találta egy fiatalkorú szexuális bántalmazásában. A szerdán meghozott ítéletről a hétvégén számolt be az amerikai média.
Charles M. Kavanagh a 70-es években egy papneveldei diákkal, Daniel Donohue-val szemben követte el a bűncselekményt, aki emiatt 2002-ben tett feljelentést.
Kavanangh-et a Hittani Kongregáció által felhatalmazott kánonjogi bíróság már 2004-ban megfosztotta reverendájától, de ő fellebbezett. A szerdán meghozott verdikt megerősítette az első fokon hozott ítéletet. A vatikáni Hittani Kongregáció által elrendelt tárgyaláson a felperes mindkét esetben a New Yorki-i érsekség volt. A mostani ítélettel szemben már nincsen apelláta. Az ítélet nyomán Timothy Dolan New York-i érsek nyilatkozatban követte meg Daniel Donohue-t.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.