Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök bejelentette pénteken, hogy újabb vádat emelt ellene az ügyészség, ezúttal 960 ezer hrivnya (92 ezer euró) elsikkasztásért.
Ezt az összeget a kormány folyósította a nemzeti banknak egy olyan euróösszeg átváltására, amely az ukrán államkincstár számláján van elhelyezve – tette hozzá. Hétfőn hatalommal való visszaéléssel vádolták meg Timosenkót. Az ügyészség szerint a miniszterelnöki posztot 2005-ben, majd 2007 és 2010 között betöltő politikus hűtlen kezeléssel gyanúsítható a széndioxid-kibocsátási kvóták eladásából származó összegek szabálytalan kormányzati felhasználása kapcsán. Már ki is hallgatták, és közölték vele, hogy nem hagyhatja el lakhelyét.
A gyanú szerint Timosenko kormánya 300 millió dollárnak megfelelő összeget használt fel szabálytalanul, amikor a nyugdíjkasszát töltötte föl vele. Ha a vád bebizonyosodik, 7-10 év börtön is kiszabható a volt miniszterelnökre.
A politikus abszurdnak minősítette a vádemelést a pártja által kiadott közleményben: „A pénzt a nyugdíjasoknak fizettem ki. Ez nem bűncselekmény az ukrán törvények értelmében.” Szerinte a vádemeléssel Viktor Janukovics államfő akar megszabadulni tőle, azaz legfőbb politikai vetélytársától. Janukovics pénteken az ukrán televízióknak nyilatkozva azt mondta: nem biztos abban, hogy per indul Timosenko ellen, elképzelhető, hogy ártatlan.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.