szerző:
MTI

Nyolc amerikai turista meghalt és 21 megsérült vasárnap hajnalban a dél-egyiptomi Asszuán közelében, az Abu-Szimbelbe vezető úton, miután autóbuszuk belerohant egy út szélén álló, homokkal megrakott teherautóba - jelentette a MENA hivatalos hírügynökség.

A busz, amelyen 37 amerikai turista utazott, az abu-szimbeli nagytemplomhoz tartott a kétszer egysávos sivatagi úton, amikor a szerencsétlenség történt. Hat nő és két férfi vesztette életét a balesetben. A sérülteket törésekkel és zúzódásokkal előbb egy katonai kórházba szállították, majd tízet, köztük két egyiptomit repülőgéppel egy kairói kórházba vittek. Sérüléseket szenvedett az autóbusz sofőrje és egy idegenvezető is. A három buszból álló konvoj másik két járművén senki sem sérült meg.

Egyiptomban gyakoriak a közúti balesetek a rossz utak és a gyenge közlekedési morál miatt. Becslések szerint az országban mintegy nyolcezren halnak meg évente ilyenekben. Nem ritkák a turistacsoportok balesetei sem.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pénztárcát lopott a győri vasútállomáson, segítsen a rendőrségnek megtalálni!

Pénztárcát lopott a győri vasútállomáson, segítsen a rendőrségnek megtalálni!

Az északírek többsége támogatná a tartalékmegoldást

Az északírek többsége támogatná a tartalékmegoldást

Ashley Cole visszavonul

Ashley Cole visszavonul

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Most egy honosított brazillal erősít a kínai fociválogatott

Most egy honosított brazillal erősít a kínai fociválogatott

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes