A riasztás előzménye, hogy a múlt héten csütörtökön levélbomba robbant Svájc és Chile római nagykövetségén, a detonáció két embert megsebesített. Egy, a görög anarchistákkal kapcsolatban álló olasz anarchista csoport jelentkezett a küldemények feladójaként.Nikola Coitisz, a római görög képviselet konzulja azt mondta, bizonyos, hogy levélbomba a küldemény. Az olasz csendőrség szóvivője közölte, hogy robbanóanyagot tartalmazott a görög nagykövetségen talált csomag. Hozzátette, a tűzszerészek szétszedik a szerkezetet, hogy megállapítsák a múlt hetihez hasonlóról van-e szó, vagy azt más készítette.Athénban Grigorisz Delavekurasz külügyi szóvivő azt mondta, hogy római képviseletükön senki sem sérült meg, mert már korábban emelt szintű biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. "A követséget kiürítették, a személyzet az épülettől távolabb gyűlt össze, hogy mindenkit számba vegyenek. A kérdés rendezése most az olasz rendőrök kezében van" - tette hozzá.Korábban a Sky TG24 hírtelevízió úgy értesült, hogy gyanús csomagot találtak Venezuela nagykövetségén is. A rendőrség azonban azt közölte, hogy tévesnek bizonyultak azok a hírek, amelyek szerint Venezuela, Dánia és Monaco képviseletén is hasonló küldeményekre bukkantak volna.
Gyanús küldeményeket találtak Rómában a görög nagykövetségen
Rendőrök és tűzszerészek lepték el hétfőn az olasz fővárosban, Rómában Görögország nagykövetségét azt követően, hogy gyanús küldeményeket találtak a képviseleten - közölte a rendőrség és a helyi sajtó.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.