Közülük tízen osztrák, hatan pedig német állampolgárságért folyamodtak, míg egy-egy személy a holland, az olasz, illetve a magyar állampolgárság kérelmezése miatt veszítette el szlovák állampolgárságát. Szlovákia a külföldi magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar állampolgársági törvényre válaszul módosította saját jogszabályát úgy, hogy aki kérelmezi egy idegen ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. A Robert Fico kormánya által kezdeményezett törvény július 17-én lépett életbe."Minden esetben olyan szlovák állampolgárokról van szó, akik külföldön élnek, különben nem veszítették volna el állampolgárságukat" - nyilatkozta Alena Koisová, a belügyminisztérium szóvivője. Gál Gábor, a Híd magyar-szlovák polgári párt parlamenti képviselője a lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a magyar törvény hatályba lépése után Szlovákiában csak kevesen fognak magyar állampolgárságért folyamodni. Hozzátette: ő maga sem készül erre.Az Iveta Radicová vezette új szlovák kormány módosítani kívánja a jelenleg hatályos szlovák állampolgársági törvényt, de egyelőre nem tudni pontosan hogyan, mert többféle elképzelés és javaslat létezik. A hatályos törvény szerint 3319 eurós bírsággal sújtható az a szlovák állampolgár, aki nem jelenti be, hogy kérte vagy megszerezte más ország állampolgárságát.A Hospodárské Noviny kommentárjában úgy véli: a kettős állampolgárság megtiltása, amelyet a Fico-kormány vitt keresztül, "szerencsétlen döntés volt". Mindennek ellenére jelenleg jobb lenne, ha a "lex Fico" maradna érvényben, mert a Radicová-kormány nem tudja, mivel helyettesítse ezt a jogszabályt. "Ez hiba. Szlovákiának szüksége van a kellően szigorú állampolgársági törvényre - mint Orbán (Viktor) arrogáns politikájára adott válaszra" - írja a szerző. Dag Danis szerint Magyarország állampolgársági törvénye módosításával "durván megszegte" a második világháború utáni szerződéseket, a nemzetközi jogot és a szlovák-magyar alapszerződést."Orbán törvényének lényege az, hogy a magyar államhoz csatolja (annektálja) a magyar kisebbségeket. Függetlenül azon országok jogaitól és érdekeitől, amelyekben ezek a kisebbségek élnek. Miután Orbán szemtelenül ignorálta a szomszédos államokat, minden jogunk megvan arra, hogy hasonlóan kemény válaszintézkedéseket foganatosítsunk kirohanásai visszaverésére" - szögezi le a szerző.
Szlovákia: eddig 19-en veszítették el szlovák állampolgárságukat
Eddig 19 személy veszítette el szlovák állampolgárságát idegen ország állampolgárságának felvétele miatt - derült ki a szlovák belügyminisztérium kimutatásából, amelyet a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági napilap közölt hétfőn.
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
„Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében” – megmagyarázta Peszkov az orosz-amerikai dízelalkut
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.
Futóék megveszik a Premier Outletet
„A mell mérete nem befolyásolja a rizikót, sokkal fontosabb a denzitás” – kinél nagyobb az emlőrák kockázata?
Újból együttműködik Rácz Jenő és a McDonald’s – megnéztük, mi változott tavaly óta
Egyetlen nap alatt közel tíz százalékot zuhant a Mészáros-féle Opus részvényeinek értéke
A Fidesz támogatja, hogy Magyar Péter alkohol- és drogtesztet vezetne be a parlamentben
Borbás Marcsinak veserákja volt
A műsorvezető korábban nem beszélt a betegségéről nyilvánosan.