Nem kérdés

Nehéz fogást találni Heinz Fischeren; Ausztria államfője ugyanis az utóbbi hat évben hibátlanul teljesítette feladatát. Hatvanegy országban járt hivatalos úton, a Bécs központjában lévő egykori császári palotában, a Hofburgban előzékeny vendéglátóként fogadja Ausztria minden magas rangú külföldi látogatóját. Kitüntetéseket oszt, hozzáértően segítette a mandátuma alatt kétszer bekövetkezett kormányalakítást (rendre a nagykoalíció felé terelve az eseményeket), államférfihoz méltó újévi köszöntőket mond, de előszeretettel jár-kel a nép között is, és az első olyan osztrák államfő, aki visszaküldött törvényt a parlamentnek. Szerénységével is kitűnt elnöktársai közül, az ország első embereként sem költözött ki nyolcadik kerületi lakásából. A 72 éves egykori szociáldemokrata (SPÖ) politikus – aki az elnöki évek alatt megkísérelte a politikai vérátömlesztést, és megpróbált minden osztrák elnöke lenni – láthatóan lépést tart a technikával is, amerikai módra az interneten jelentette be nemrég, hogy újra indul az elnökségért április 25-én.

Kampányplakátok Bécsben

Filep István

 A startbejelentés késleltetése taktikus húzásnak bizonyult, addigra ugyanis visszavonta indulását az egyetlen komoly ellenjelöltnek tartott Josef Pröll, Alsó-Ausztria tartományi miniszterelnöke. A felmérések alapján ugyanis pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetői meggyőzték, hogy nincs esélye a népszerű Fischerrel szemben.

Egy ideig úgy tűnt, a sokat próbált politikai veteránnak nem lesz ellenfele. Két jelölt ímmel-ámmal mégis felbukkant. A szélsőjobbra hajló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) előbb úgy határozott, hogy a néppárthoz és a zöldekhez hasonlóan nem indít saját jelöltet, majd meggondolta magát, és – a közvéleményre nagy befolyással lévő Neue Kronen Zeitung bulvárlap támogatását is érzékelve – a ringbe küldte a szélsőjobb jobbszélén álló tízgyermekes Barbara Rosenkranz alsó-ausztriai képviselőnőt (HVG, 2010. március 20.). Mivel az 52 éves politikusnő a várakozásoknál is radikálisabbnak mutatkozott, és már első nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt megtörténtét, a Kronen és Heinz-Christian Strache pártvezér is kihátrált mögüle. Strache március elején még azzal kecsegtette jelöltjét, hogy akár 35 százalékot is elérhet, és Rosenkranz még magára hagyva is 17 százalékot remél.

A másik ellenjelölt alig ismert alkotmányjogász, a 62 esztendős Rudolf Gehring egykori ÖVP-tag, aki a két éve alakult Osztrák Keresztény Párt (CPÖ) színeiben indul, és magát Fischer és Rosenkranz közé helyezi el a politikai palettán. Elutasítja az abortuszt és a homoszexualitást, és bár nem haragszik általában a bevándorlókra, ki nem állhatja az iszlám hit képviselőit, az európai mecsetépítéseket pedig szívből utálja. Az előrejelzések mindössze 1-2 százalékot ígérnek neki, a politikai elemzők pedig már azt is elismerésre méltó teljesítménynek tartják, hogy össze tudta gyűjteni az induláshoz szükséges hatezer ajánlószelvényt.

Fischernek nem is a két másik jelölt az ellenfele. Erre utal, hogy megengedte magának még a távolmaradást is a múlt heti tévés elnökjelölti vitáról. Sokkal inkább az a kihívás, mennyien voksolnak érvénytelenül, illetve hányan mennek el egyáltalán. „Adjátok be üresen a választási cédulát, ezzel fejezzétek ki, hogy nincs alkalmas jelölt” – hangzott a felhívás elsősorban néppárti körökből. A fehéren hagyott cédula érvénytelenné teszi ugyan a leadott voksot, arra viszont alkalmas, hogy a passzív ellenállás mértékét nyomon lehessen követni. A még passzívabb ellenállás az otthon maradóké – egy friss felmérés szerint a jogosultak 41 százaléka nem akar elmenni, illetve még nem döntötte el, hogy voksoljon-e. Pedig elvben minden korábbinál többen szavazhatnának, hiszen most viszik le először országosan 16 évre a választói életkort. A legfiatalabbak körében az átlagosnál többen kérdőjelezik meg az államfői intézmény létjogosultságát, úgy vélik, a kancellári és az elnöki funkció összegyúrható, mert a Hofburg urának lenni nagyrészt formalitás.

A Hofburg előtt

Filep István

 Fischer elődje, az országot 1992-től 2004-ig vezető konzervatív Thomas Klestil ambiciózus államfő volt, sajátosan értelmezve jogkörét. Heves vitát keltett például Ausztriában, hogy alkotmányértelmezése szerint ő volt jogosult aláírni az ország 1995-ös EU-csatlakozási jegyzőkönyvét, és a politikai elit ellenkezése dacára megjelent az ünnepélyes ceremónián Korfu szigetén, ahol az sem zavarta, hogy a kézjegye végül nem kerülhetett rá a szerződésre. A bírálatok ellenére megpróbálta érdemi tartalommal megtölteni a hadsereg legfőbb irányítójának a szerepét is. Fischer tanult az elődjét ért kritikákból, és alkotmányjogászként mérlegre teszi minden megnyilvánulását, így fellépései nem keltenek különösebb izgalmat. „Tárgyalásainkhoz értékekre van szükség” – olvasható például egyik plakátján, amelyre gyakran sütik rá a semmitmondás vádját. Láthatóan ebből is tanult, legalábbis fiatalok előtt nemrég így kampányolt: „Megpróbálok markánsabb lenni, és a humoromat sem otthon hagyni.”

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS