Nem fizetett váltságdíjat Papp Istvánért az ENSZ

Nem fizetett váltságdíjat a Szudánban tegnap kiszabadult Papp Istvánért az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó szervezete (UNAMID) – mondta a hvg.hu-nak a szervezet szóvivője, aki szerint a túsz kiszabadítása során erőszakot sem alkalmaztak. Arról nincs információja, hogy ezzel szemben Magyarország fizetett-e a tavaly október 7-én elrabolt magyar férfi kiszabadulásáért.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Nem fizetett váltságdíjat Papp Istvánért az ENSZ

„Nagyon örülünk és hálásak vagyunk a részt vevő szervezeteknek” – mondta a hvg.hu-nak Papp István tegnapi kiszabadulásával kapcsolatban Kemal Saiki, az UNAMID El Fasherben dolgozó szóvivője. A magyar békefenntartó kiszabadulása a szudáni és magyar hatóságok, illetve az ENSZ-szervezet „nagyon szoros” együttműködésének köszönhető – tette hozzá Saiki.

Papp Istvánt Ibrahim Gambrai, az ENSZ-misszió vezetője kíséri a kartúmi reptéren
MTI/EPA

A tavaly október 7-én elrabolt Papp István kiszabadulásának körülményeiről a szóvivő elmondta, hogy a férfit fogva tartói az észak-darfúri Kutum várostól 15 kilométerre engedték el, illetve adták át a szudáni hatóságoknak, innen helikopterrel szállították El Fasherbe, majd nem sokkal később tovább szállították Kartúmba. A túszejtők gyakran változtatták Papp István fogva tartásának helyszínét, gyakran szállították őt egyik helyről a másikra – tette hozzá a szóvivő. Az UNAMID-nek szerinte továbbra sincs információja arról, hogy kik lehettek az emberrablók.

A szóvivő szerint az ENSZ-szervezet alapelvei közé tartozik, hogy túszejtés esetén nem fizetnek váltságdíjat, az elraboltak feltétel nélküli szabadon engedését követelik, és kiszabadításuk érdekében nem alkalmaznak erőszakot. Ez így történt Papp István esetében is, arról viszont Kemal Saikinek nem volt információja, hogy magyar oldalról fizettek-e bármiféle váltságdíjat a békefenntartó szabadon engedéséért.

A magyar túsz kiszabadulása után
MTI/EPA
„A körülményekhez képest jó egészségi állapotban van a Szudánban szerdán kiszabadított Papp István ENSZ-alkalmazott” - mondta tegnap esti sajtótájékoztatón Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója, aki a magyar férfi kiszabadításának körülményeire vonatkozó kérdésre akkor egyelőre csupán annyit árult el, hogy az alatt nem történt személyi sérülés. Hozzátette: Papp István orvosi vizsgálata Darfúrban zajlott, a Terrorelhárítási Központ munkatársai pedig már szervezik a mielőbbi hazahozatalát.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.