Menekülteket öltek Kínában észak-koreai határőrök

Egy dél-koreai lap értesülései szerint észak-koreai határőrök meggyilkoltak öt menekültet, másik kettőt pedig megsebesítettek kínai felségterületen. Az újság szerint ez volt az első alkalom, hogy az észak-koreai határőrség olyan menekültekre lőtt rá, akik már átlépték a kínai határt.

  • Hírszerző/FH Hírszerző/FH
Menekülteket öltek Kínában észak-koreai határőrök
Az eset még december 14-én történt, a Kínát és Észak-Koreát elválasztó Jalu folyónál. A Chosun Ilbo című dél-koreai lap cikke szerint a menekültek már átkeltek a befagyott folyón, és kínai területen voltak, amikor az észak-koreai határőrök rájuk támadtak.

A határőrök öt embert megöltek, kettő másikat pedig megsebesítettek. Az áldozatokat ezután visszavonszolták Észak-Koreába. Az észak-koreaiak mindezt a kínai hatóságok hallgatólagos beleegyezésével hajtották végre - írta a dél-koreai lap.

Az újság szerint ez volt az első alkalom, hogy a határvonalon átjutott emberekre támadnak az észak-koreai határőrök. A lap szerint Kim Dzsong Un, a jelenlegi vezető fia és egyben politikai utóda utasította arra a katonákat, hogy lőjenek le bárkit, aki megpróbál átmenekülni Kínába.

A becslések szerint több tízezer észak-koreai él illegális bevándorlóként Kínában. Peking, az emberi jogi szervezetek kritikái ellenére, nem politikai, hanem gazdasági menekültként tekint az Észak-Koreából érkező emberekre, akiket kiutasítanak, ha rájuk bukkannak.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.