Nukleáris program: Oroszország megfontolja az iráni invitálást

Oroszország megfontolja az iráni nukleáris létesítmények felkeresésére tett teheráni meghívást, de vannak kérdései az ajánlattal kapcsolatban - jelentette ki Szergej Rjabkov helyettes külügyminiszter kedden Moszkvában.

  • MTI MTI
Nukleáris program: Oroszország megfontolja az iráni invitálást

Moszkva még nem hozta meg végleges döntését a meghívás elfogadásáról - fogalmazott Szergej Rjabkov helyettes külügyminiszter. Elmondta nagy érdeklődéssel fogadták az invitálást. Úgy vélekedett, hogy azzal Irán készségét mutatta bizonyos párbeszédre ebben a fontos kérdésben.
 
Moszkvában ugyanakkor kérdések merült fel azzal összefüggésben, amit iráni "partnereikkel megvitatnak" - hangoztatta Rjabkov. Végső soron a legjobbnak ígérkező megoldást választják az ügyben, olyat, amely oldja a nemzetközi közösség aggodalmait az iráni nukleáris programmal kapcsolatban.
 
Számos ország gyanúja szerint Teherán atomfegyver létrehozásán dolgozik polgári célúnak mondott nukleáris programjának leple alatt. A nemzetközi közösség fő követelése ezért az, hogy Irán állítsa le urándúsító programját, ezt azonban Irán mindeddig kategorikusan elutasította, s azt hangoztatta, hogy nukleáris programja kizárólag békés célú.
 
Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő kedden azt mondta, hogy az iráni nukleáris létesítmények felkeresésére tett meghívás célja a bizalomerősítés, ha nem élnek vele, annak nem lesz kedvezőtlen kihatása az ENSZ BT öt állandó tagja, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Oroszország, továbbá Németország képviselőivel a törökországi Isztambulba tervezett megbeszéléseire.
 
Kifejtette, hogy a létesítmények felkeresése és a tárgyalások, két különböző dolog. A szóvivő szerint a meghívott országoknak élniük kell a meghívással.
 
Irán január negyedikén meghívta a nyugati hatalmak és a fejlődő országok képviselőit, hogy vegyék szemügyre a natanzi urándúsító üzemet és az araki nehézvizes reaktort. A meghívottak között volt az európai uniós elnöki minőségében Magyarország is.
 
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette, hogy az unió az EU üdvözli Irán szándékát atomlétesítményeinek meglátogatásával kapcsolatban, de ez a NAÜ feladata és felelőssége.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.