Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A világ egyik legnagyobb utazási irodája, a brit Thomas Cook bejelentette: hazahozza a turistákat a forrongó Tunéziából.
Újra ezrek vonultak az utcákra pénteken annak ellenére, hogy tegnap Zine El Abidine Ben Ali bejelentette, hogy nem jelölteti magát újra 2014-ben az államfői posztért. Az országát 23 éve vaskézzel irányító politikus lemondását ezrek követelik Tunézia több városában, köztük Tuniszban is. A szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek. "Nem Ben Alira, a felkelés folytatódik" - skandálja a Tunisz központjában lévő Habib Bourguiba sugárúton vonuló tömeg az AFP tudósítása szerint.
A rendőrség egyelőre nem avatkozik közbe. Sokan próbának tekintik a mai megmozdulásokat, hiszen az államfő tegnap azt is mondta, utasította a rendőröket, hogy ne lőjenek a tüntetőkre, valamint demokratikus reformokat igért. Az AFP szerint más városokban is demonstrálnak, például Sidi Buzidban, ahol a tüntetéssorozat elkezdődött december 17-én. A helyiek a korrupció, a nagy munkanélküliség és magas élelmiszerárak miatt kezdtek el tüntetni az észak-afrikai országban. "Ben Ali takarodj" - harsogja most már a tömeg. Az elmúlt hetekben több mint 60 ember halt meg az összecsapásokban az emberjogi szervezetek szerint.
A Thomas Cook utazási iroda pénteken bejelentette, hogy hazahozza a turistákat az észak-afrikai országból. A cég jelenleg 1800 embert üdültet Tunéziában. "Habár nem voltak különleges gondjaik nyaralóinknak, aggódunk épségükért, ezért úgy döntöttünk, hogy óvintézkedésként légijáratainkkal visszahozzuk őket, amilyen gyorsan csak tudjuk" - mondta a cég szóvivője. A turizmus Tunézia fontos bevételi forrása.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.