Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az új kenyai alkoholtörvény komoly fejfájást okoz az igazságszolgáltatásban: a kelet-afrikai ország több börtönében is megteltek a cellák.
A The Standard című lap keddi száma szerint ugyanis azok a szabálysértők, akik nem tudják kifizetni a harmincezer schillinges (75 ezer forintos) pénzbüntetést, börtönbe kerülnek.
Nem sokkal karácsony előtt hozták a törvény, amely szerint alkoholt hétköznapokon csak 17 és 23 óra között szabad fogyasztani. Az alkohol vásárlása viszont a nap bármely szakában engedélyezett.
A törvény sok kenyai - elsősorban a szállodatulajdonosok és vendéglősök - körében heves tiltakozásokat váltott ki.
A vendéglátósok bíróságon emeltek panaszt a nekik súlyos anyagi veszteséget okozó jogszabály ellen.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.