A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Katonai tárgyalásokat javasolt Dél-Korea szerdán Észak-Koreának. Szöul indítványozta, hogy a megbeszélésekre február 11-én, a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben, Panmindzsonban kerüljön sor.
A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a tervezett munkatalálkozót magasabb szintű tárgyalások követhetik. Ennek kapcsán a szóvivő a miniszteri találkozó lehetőségére utalt. Ez utóbbihoz ugyanakkor feltételeket is szabott, hangoztatva annak szükségességét: Észak-Koreának vállalnia kell a felelősséget a dél-koreai Jonpjong szigete ellen tavaly novemberben végrehajtott tüzérségi támadásért, továbbá egy dél-koreai hadihajó márciusban történt elsüllyesztéséért. "Ha Phenjan erre nem hajlandó, miniszteri szinten nem lesznek megbeszélések" - jelentette ki a szóvivő.
Az elmúlt héten egy magas rangú észak-koreai kormányzati vezető javasolt tárgyalásokat a katonai téren kialakult vitás ügyek megoldásáról. Szöul - bizonyos feltételek mellett - elfogadta a javaslatot. Amennyiben a Dél-Korea által szerdán javasolt találkozó létrejön, ez lesz a két Korea közötti első konzultáció a tavaly novemberi, négy halálos áldozatot követelő jonpjongi támadás óta.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.