Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lech Kaczynski egykori lengyel államfő repülőgépének oroszországi tragédiája ügyében közös nyomozást ajánlott fel az orosz fél Lengyelországnak - közölte pénteken Alekszandr Basztrikin, a nyomozati bizottság vezetője az Interfax hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
"Már elküldtük a meghívást a lengyel hatóságoknak, és várjuk a válaszukat, de mi készen állunk a szoros együttműködésre" - mondta. Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes az Oroszországban székelő Nemzetközi Repülésügyi Bizottság (MAK) légügyi főhatóság vizsgálatának eredményeit illető lengyelországi kifogások kapcsán pénteken újságírók előtt kijelentette: a szmolenszki Szevernij repülőtér légiirányítóinak nem volt joguk megtiltani az elnöki gép leszállását. "Ezt kizárólag abban az esetben tehették volna meg, ha a leszállópálya foglalt lett volna, vagy ha nem lett volna biztonságos távolság két gép között" - mondta.
Emlékeztetett rá, hogy a katasztrófa után azonnal megalakított kormánybizottság, valamint a légügyi hatóságok vizsgálata lezárult, és most a nyomozati bizottságon a sor. Megelégedésének adott hangot, amiért az kész szorosan együttműködni a lengyel hatóságokkal. Egyben hangsúlyozta: megérti, mit érez a lengyel társadalom a katasztrófa után, és milyen nehéz elfogadnia a műszaki vizsgálat eredményét.
Kaczynski elnök a nyugat-oroszországi Katynban (Katiny) és környékén 1941-ben lemészárolt lengyelek emlékhelyére tartott, amikor tavaly április 10-én gépe a rossz időjárási viszonyok ellenére megpróbált leszállni a Szmolenszk melletti Szevernij katonai repülőtéren, s eközben annak közvetlen közelében lezuhant. A gépen tartózkodó mind a 96 ember életét vesztette.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.