Bush meghátrált, nem mer Genfbe menni

George W. Bush, az Egyesült Államok előző elnöke az erős tiltakozások hatására lemondta genfi látogatását. Több szervezet is beperelte Busht Svájcban az emberi jogok megsértése miatt.

  • MTI MTI
Bush meghátrált, nem mer Genfbe menni

A volt elnököt szombatra Genfbe egy adakozási gálára hívta meg egy zsidó szervezet, amely "intellektuális terrorizmussal" vádolja a Bush ellen tiltakozókat. A szervezetek összesen 17 pontban vádolják Busht.

Az Amnesty International azt követeli a svájci szövetségi ügyészségtől, hogy indítson nyomozást Bush ellen, és vegye őrizetbe kínzás miatt. A nemzetközi emberi jogi szervezet arra hivatkozik, hogy Bush emlékiratában maga is elismeri, hogy felhatalmazást adott például az úgynevezett waterboardingra, amely a vízbe fulladáshoz hasonló hatást kelt.

A berni igazságügy azonban azon a véleményen van, hogy Bush bár már nem elnök, ennek ellenére továbbra is mentességet élvez. A február 12-én megrendezésre kerülő gálavacsorára a Keren Hayessod zsidó szervezet mintegy 600 vendéget hívott. Robert Equey, a szervezet ügyvédje a Tribune de Geneve újságnak a lemondás okaként azt mondta, attól féltek, hogy esetleg elfajul a Bush elleni tiltakozás.