Jelenleg a gabonát részben a tőzsdén adják el, részben eladják közvetlenül a régióknak - tájékoztatta Viktor Zubkov mezőgazdaságért felelős kormányfő-helyettes Medvegyevet egy gazdasági kérdésekről tartott tanácskozáson, jelezve, hogy az erre vonatkozó döntés célja az árak leszorítása volt. Zubkov szerint közvetlenül Moszkva, Szentpétervár, valamint a Moszkvai és a Leningrádi terület vásárolhatott gabonát, összesen 1,131 millió tonnát, míg a tőzsdén 2,5 millió tonnát szándékoznak eladni. Az államfő kérdésére Zubkov elmondta: eredetileg csak közvetlen értékesítés útján szándékoztak eljuttatni a gabonát a rászoruló térségeknek, de végül úgy döntöttek, hogy a tőzsdére is visznek belőle, hogy "talán ettől esik majd az ár, de nem esett". Medvegyev kijelentette: "Ki az a bolond, akik a tőzsdén vásárol, amikor megállapodhat a hivatalnokokkal?"
Végül azonban Arkagyij Dorkovics, az elnök tanácsadója bejelentette, hogy az elnök két héttel meghosszabbította a párhuzamos értékesítést, de megbízta a kormányt, hogy elemezze az eljárás hatékonyságát, és azt, hogy ez hogyan hat az árakra és a régiókban uralkodó helyzetre. Oroszországban tavaly az előző évi több mint 90 millió tonna után a hosszú, forró aszály és az erdőtüzek miatt mintegy 30 százalékkal kevesebb gabona termett, és az árak az égbe szöktek, ezért augusztusban exporttilalmat vezettek be, amely máig érvényben van, és az illetékesek szerint majd csak az idei termés hozamának ismeretében oldják fel. A tilalom nyomán valamelyest csökkentek az árak, s ez lett volna a célja az intervenciós alapból történő értékesítésnek is.
Medvegyev megtiltotta a gabona tőzsdei értékesítését
Dmitrij Medvegyev orosz államfő szerdán követelte az intervenciós alapból származó gabona tőzsdei értékesítésének leállítását, mert az eljárás a korrupció veszélyét növeli, de később egy tanácsadója közölte, hogy két héttel meghosszabbították a két értékesítési eljárás párhuzamos folytatását.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.